A rigó vonuló madár, amely főleg Európában és Ázsiában él. A turdidae családba tartozó járókák rendjébe tartozik. Franciaországban négy rigófaj terjedt el: a rigó, a vörös rigó, a mezei rigó és a lecsapoló rigó.
Hogyan lehet felismerni a rigót?
A rigót foltos barna tollazatáról ismerheti fel, bár a fajtól függően vannak színváltozatok. Másrészt minden faj esetében a hímnek és a nősténynek ugyanaz a tollazata. A rigó szintén madár, amely nagyon hasonlít a feketerigóra, pontosabban a feketerigóra.
A rigók élőhelye
A rigónak nincs kijelölt élőhelye. Előnyben részesíti a réteket, ahol megtalálható az élelem, az erdőt, a sűrűséget vagy a sövényt. Néhány faj, és különösen a dalos rigó, szintén a városi területek kertjeibe és zöld területeibe merészkedik.
Rigó etetés
A rigó étrendje évszakonként változik. Ősszel és télen a rigó inkább növényi étrendet tart. Főleg olyan gyümölcsökből táplálkozik, mint a galagonya, magyal, borostyán vagy fagyöngy. Minél jobban halad a szép évszak, annál inkább a rigó diverzifikálja étrendjét az állati étrendre való áttéréssel. Tavasszal és nyáron a rigó földigilisztákat, pókokat, csigákat vagy meztelen csigákat fogyaszt.
A rigók szaporodása
Az összes rigó faj Franciaországban faj, kivéve a vörös rigót, amely az északi országokban tenyészik. A fészkelési időszak a rigófajok szerint különbözik: áprilistól június végéig tart a lecsapoló rigóknál, márciustól augusztus végéig a dalos rigóknál, májustól július közepéig a lila rigókig és Májustól augusztus elejéig a mezei rigó. A rigók fészkeiket fajtól függően 2,50 és 9 méter közötti fában helyezik el. Csak a lila rigó fészkel a földön bokrok alatt.
A rigó szezononként 2-3 fiókával rendelkezhet, és minden egyes tojásrakás során 4–6 tojást rak. A nőstény a tojásokat 12-15 napig inkubálja. A fiókák a születés után körülbelül 30 nappal függetlenek.
A rigók fő fajai
Rigó lefolyik
A rigó (Turdus viscivorus) az európai rigók közül a legnagyobb és a legádázabb. Mérete 26 cm, szárnyfesztávolsága 42–47 cm. A lefolyó rigó halvány színű, hasán számos fekete folt található. A hím dal nagyon erős és felismerhető.
Mezei rigó
A mezei rigó (Turdus pilaris) színes tollazatú: kék a fején, a tarkóján és a farán; szárnyain és hátán barnásbarna, ősszel vörös, mellkasán és szélén fekete foltok találhatók. A rigó él leginkább csoportosan. Nem ritka, hogy a tenyészidőszakon kívül több mint 1000 egyén repül. A mezei rigó sajátossága, hogy vándorló mozgásait napközben hajtja végre.
Lila rigó
A lila rigó (Turdus iliacus) a rigók közül a legkisebb. Hátulján olívabarna tollazat, hasán azonos színű foltok találhatók. A lila rigó időnként baráti, néha magányos. Gyakran előfordul a mezei rigó társaságában. A vörös rigó fészkelő levegője Izlandtól Skandináviáig terjed a balti nyugati államokon keresztül. Ez a rigó főleg éjszaka vándorol.
Dalrigó
A dalos rigó (Turdus philomelos) hasonlít a lila rigóhoz, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi kisebb. Ez a rigó éppúgy él erdei hegységekben vagy ligetterületeken, mint zöldterületeken és a városi kertekben. A rigó az egyik legelterjedtebb rigófaj Franciaországban.
A rigó hasznos vagy káros a kertre?
Mint a legtöbb passzőr, a rigó is problémákat okozhat a kertben. Növényi étrendjének egy részét tekintve a rigó kárt okozhat, ha a kertből származó apró gyümölcsöket - például epret vagy ribizlit - fogyaszt, a palántákat lekaparja és fiatal zöldséghajtásokat fogyaszt.